Július 16, 2010

A38 tetőterasz koncert - korai kezdés!
Ma este az A38 teraszán játszunk, fellép még a Pills is, gyertek korán mert már 8 után elkezdjük a mókát!!!
A belépő 1000 forint amibol 500at le lehet fogyasztani! Ki tudja mikor játszunk legközelebb, szóval gyertek idoben mindannyian

Június 9, 2010

Megjöttünk! Koncert hamarosan
Már azt hittétek, hogy sosem érünk haza, de 5 hét után újra itthon vagyunk!
Június 19-én játszunk a Szépművészeti Múzeumban, a Múzeumok Éjszakáján, méghozzá egy különleges, unplugged koncertet! Kezdés 22.30-kor, gyertek el, szuper lesz!

Április 17, 2010

Ma este Miskolcon játszunk
Miskolcra megyünk ma, gyertek az Ifjúsági Házba Ti is! Mi a végén játszunk, előttünk két zenekar is fellép majd, de ne késsetek el!

Április 9, 2010

Ma este játszunk a Silenus-ban
A pesti belvárosban nemrég nyílt egy új hely, a Silenus, ahol ma este mi is fellépünk. Ingyenes a belépés és gyertek korán, mert 20.30-kor fogunk kezdeni, majd utánunk este 10-kor a Heaven Street Seven is játszik majd. Gyertek korán, jó lesz!

Április 8, 2010

Tonyo kedvenc számai a Magnet magazinban!
Többek között a Moog zenekart is felkérte a jónevű amerikai Magnet magazin, hogy állítsa össze a kedvenc dalainak tízes listáját.
Klikk ide Tonyo kedvenc tíz számáért!

Április 6, 2010

Menő los angelesi rádiós játssza a Moog-ot!
Az USA nyugati partjának talán legfontosabb rádió adója, a KROQ. Az adó egyik legendás műsorvezetője, Rodney Bingenheimer, nagy Moog rajongó és ezt az elmúlt hetekben azzal bizonyitotta, hogy hétről hétre játssza a You Raised A Vampire-t, aminek természetesen nagyon örülünk.
Playlist 22.03.2010
Playlist 29.03.2010
Playlist 05.04.2010

Április 4, 2010

Visszatérünk az USA-ba!
Tavasszal újra bejárjuk az amerikai kontinens, ahogy a koncertdátumok között is láthatjátok. Aki jár arra, jöjjön el! Április végén a nyugati parton kezdünk, majd keresztül-kasul bejárjuk az USA-t, csakúgy, mint 2007-ben. Olyan legendás helyeken is játszunk, mint a los angelesi Viper Room, ami Johnny Deep tulajdona volt hosszú évekig!

Március 29, 2010

Ma a Morrisons 2-ben játszunk!
Ma este a budapesti Morrisons 2-ben lépünk fel, gyertek el ha tudtok, korán fogunk kezdeni, este 9 körül.
A belépő egészen este 9-ig ingyenes, utána már 500 forint, érdemes tehát korán jönni! Várunk mindenkit!

Március 19, 2010

Ma Debrecenben játszunk!
Ma este, Debrecenben lépünk fel, este 10.30-tól, a Klinika moziban a Nagyerdőn. Gyertek el ha tudtok!
Lesz még Lincoln, Kolin és Turbo is, a belépő este 8-ig csak 1000 forint. Várunk mindenkit!

Március 6, 2010

Ma este Szombathelyen játszunk!
Ma este, Szombathelyen lépünk fel, este 10-től, az Oladi Műv. Házban, gyertek el ha tudtok!
Lesz még Superbutt és Bridge to Solace is, a belépő pedig csak 1200 forint. Várunk mindenkit!

Február 9, 2010

Koncertek!
Feltettünk néhány új koncertdátumot, reméljük találkozunk Veletek majd minél több helyen.
Sajnos a februári budapesti koncert, a Fáklya klubban mégsem kerül sorra, de március végén játszunk majd újra Pesten, és ha netán addig összejön valami, tudatjuk Veletek.

Január 19, 2010

Holnap koncert a Morrisons 2-ben!
Gyertek most szerdán, január 20-án a Morrisons 2-be, a volt Süss fel Napba, mert ott játszunk. Kezdés este 9-kor, és belépő nincs ha este 9 előtt érkeztek!!! 9 után már 500 forint, tehát gyertek időben! Várunk mindenkit!

November 6, 2009

Ma este Corvintető!
Ma este játszunk a Corvintetőn a Hangmás társaságában, kezdés 22.00-kor. A belépő 800 forint egészen 21.30ig, majd 1200 forint, tehát érdemes korán érkezni. Gyertek, várunk mindenkit!
A kisteremben Gumipop, a koncert után ott a helyetek!

Október 29, 2009

Az amerikai MTV2 műsorában szerepelt a When I See You klipje!
Nemrégen készült el a legújabb a klipünk, a When I See You című számunkhoz, amit AG Garth rendezett (ő korábban két White Stripes videót is jegyzett, valamint a Von Bondies-nak is csinált klipet).
A forgatás az USA legrégibb bábszínházában volt, Los Angelesben még a tavasszal, ám a kész klip csak most került a TV csatornákhoz és az amerikai MTV2 legjobb alternatív műsora, a Subterranean már bemutatta, aminek nagyon örülünk! Ez a heti műsor az egykori legendás 120 Minutes utódja, így az MTV2 egyik legmenőbb programja.
A videóklip itt látható. Az amerikai MTV oldalán lévő további infókat pedig itt találjátok.

Október 16, 2009

Exkluzív ingyenes letöltés az amerikai Under The Radar magazin oldalán!
Az egyik legmenőbb amerikai zenei webmagazin, az Under The Radar, oldalán szerepelünk, mitöbb egy exkluzív mp3-at is letölthettek, teljesen ingyen! A koncerteken sokszor játszott Ramones feldolgozásnak, a Don't Go-nak, minden iPod-on ott a helye. A letöltést itt találjátok.

Október 15, 2009

A Joyclad Armies az új NBA 2K10 játékban!
Az új lemezünk egyik dala, a Joyclad Armies, is szerepel a legújabb NBA2K10 játék zenéi között! A frissen megjelent Kobe Bryant-es játék dalai között a The Moog száma mellett ott van többek között az MGMT, a Metric és Kanye West egy-egy dala. A Spin.com-on egy cikket is találtok, klikk ide!

Október 5, 2009

Kész az új videó a When I See You-hoz!
Kész az új videónk, a When I See You című számhoz, és a quart.hu-n már láthatjátok is az egész klipet és néhány fotót a forgatásról. Klikk ide!
Vagy akár itt is megnézhetitek!

THE MOOG - When I See You

THE MOOG [new album out now!] | MySpace Music Videos

Október 4, 2009

Szavazzatok ránk!
Ne feledjétek, hogy még néhány napig szavazhattok ránk az MTV oldalán!!! Hadd nyerjünk mi, ebben csak Ti tudtok nekünk segíteni. Egészen október 9-ig lehet ránk szavazni az http://ema.mtv.co.hu/szavazas oldalon.
Szóval ha szerettek bennünket, szavazattok ránk és szóljatok a barátaitoknak is, hogy tegyenek így.

Szeptember 30, 2009

2 Moog dal a Greek - A szövetség című sorozatban
Magyarországon is látható már a Greek - A szövetség címet viselő amerikai ifjúsági sorozat. Az Egyesült Államokban már a harmadik évadja fut a szériának (itthon az első évad megy a Viasat3-on), amelyben két Moog dal is szerepelt nemrégiben. Itt találtok erról egy rövid hírt. Reméljük nemsokára majd itthon is vetítik ezeket az epizódokat.

Szeptember 25, 2009

Új dalszövegek
A tavasszal megjelent második lemezünk dalainak a szövegét megtalálhatjátok most már itt az oldalunkon is. Jó olvasgatást, aztán majd a koncerteken kikérdezzük Tőletek!

Szeptember 7, 2009

Akusztikus műsor az MR2-ön
Kedden este kapcsoljatok az MR2-re, mert este 11-től egy egész órányi különleges koncertet hallhattok tőlünk, amit még tavasszal vettünk fel a rádió 8-as stúdiójában.

Szeptember 1, 2009

Szavazzatok ránk!!!
Szavazzatok ránk, mert nyerhetünk egy MTV videóklip díjat, ha elegendő szavazatot kapunk Tőletek! Egészen október 9-ig lehet ránk szavazni az http://ema.mtv.co.hu/ oldalon.
Szóval, ha szerettek bennünket, szavazattok ránk és szóljatok a barátaitoknak is, hogy tegyenek így.

Augusztus 31, 2009

Koncertek szeptemberben
Megvannak a szeptemberi koncertjeink dátumai, ha ide kattintotok, máris megnézhetitek, hogy hol játszunk, hol találkozhattunk velünk a következő néhány hétben.

Augusztus 29, 2009

Gergő új blogja
Az amerikai Modern Drummer magazin weboldalán jónéhány nagynevű dobos vezeti a saját blogját, és mostantól Gergőnek is van ott egy oldala, amit itt találtok!

Augusztus 26, 2009

Koncertek, interjú
Rövidesen újabb koncertekről tudunk majd Nektek infót adni, de addig is előzetesen annyit, hogy szeptemberben játszunk majd Budapest mellett Miskolcon, Pécsett, Baján és Szegeden is. A részletekért kattintsatok majd a koncertek menüpontra hamarosan.
Augusztus 27-én Szegeden játszunk este 8-kor az Ifjúsági Napokon, ez alkalomból egy interjút találtok a delmagyar.hu oldalon Tonyoval. Klikk ide az interjúért.

Augusztus 24, 2009

Kritikák az USA-ból
Nemrégiben jelent meg a lemezünk az Egyesült Államokban, és néhány friss kritikát belinkeltünk Nektek. Nézzétek meg, mit gondolnak az amerikai kritikusok az albumról.
Sinister Girlz
Verbicide magazine
PastePunk
AntiMusic
Amplifier magazine

Augusztus 12, 2009

Sziget koncert és dedikálás
Ma játszunk a Szigeten, augusztus 12-én, délután 5-kor az MR-2 színpadon!!
Gyertek el, kérjétek el magatokat a munkából korán!!
A koncert után a Bookline standjánál fogunk dedikálni, este 7 órakor! Aki szeretne velünk találkozni, jöjjön el!

Július 14, 2009

Koncertek, koncertek, koncertek
Először is köszönjük mindenkinek, aki eljött a Volt fesztiválos és a Zöld Pardonos koncertekre, reméljük Ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi!
A következő napokban sok helyen találkozhattok velünk. Szerdán, július 15-én Balassagyarmaton játszunk, majd pénteken, 17-én az EFOTT-on, Baján, a Superbutt társaságában lépünk fel. Szombaton, július 18-án kora este három év után újra zenélünk a Hegyalja fesztiválon, Tokajban. Gyertek el ha tudtok!!!
Minden koncertdátumot megtaláltok a koncertek menüpont alatt is, így a július 24-es Campus fesztiválos fellépésünket is!
Oda is várunk mindenkit!

Július 13, 2009

Hallgasd meg a Moog második albumát teljes egészében!
Az USÁ-ban csak július 21-én jelenik meg a Razzmatazz Orfeum, de hátha van itthon is néhány ember, aki még hallotta a második lemezünket.
Az amerikai Amplifier magazine oldalán most megteheti!

Július 10, 2009

Interjúk, cikkek, kritikák az új albumról - az USÁ-ból
Jónéhány fontos amerikai magazinban és weboldalon jelent meg rólunk cikk az elmúlt pár napban, itt alább összegyűjtöttük Nektek...
Amplifier Magazine
China Shop
Red Alert
Indieball
Comfort Comes

Április 27, 2009

Vampire dalszöveg
Sziasztok! A Petőfin is sokat játszott új kislemezünk, a You Raised A Vampire dalszövegével kedveskedünk Nektek! A május 1-es lemezbemutatón már lehet velünk együtt énekelni!

Oh, I've got to be strong
I've got to be tough
To stand the arrows of your pride
The fears that you hide
I am the loneliest when you are around
But I need to survive
I need to survive
So I choose the lies
And you can't see my love wrapped in shame
So You can't see that you are to blame

You Raised a Vampire!x8

(I) wish this dawn was just mine
The sun couldn't find
And stab her oh so quietly
Soon blind soldiers will come
And run through me in the name of life and fury
But I need to survive
I need to survive
So I choose the nights
Where all the doubtful souls dance for me
Where I'm the leader in this bodeful spree

You Raised A Vampire!

Április 22, 2009

Elővétel a Merlinben!
Már lehet venni elővételben jegyet a május 1-ei lemezbemutató koncertünkre a Merlinben. 200 jegyet 1400 forintos áron vehettek meg, ha ezek elfogytak, akkor már 1800 forint lesz a jegyár. Itt az idő tehát, hogy mindenki fusson a Merlinbe!

Április 20, 2009

Új nagylemez
Május elején végre megjelenik és Ti is a kezetekbe vehetitek az új nagylemezünket!!! A Merlinben lesz a budapesti lemezbemutató, május 1-én, gyertek el mindannyian!. Itt már áruljuk majd az új CD-t, illetve lesznek új pólók és kitűzők is, valamint a You Raised A Vampire kislemez bakelitet is meg lehet vásárolni tőlünk.

Március 12, 2009

Itt az új videónk a You Raised A Vampire-hez!
Végre elkészült az új klipünk, aYou Raised A Vampire című számunkhoz. Reméljük Nektek is tetszik a videó. Az Index blogja után már forog a klip a magyar MTV-n, sőt a YouTube-on is megnézhetitek, de akár itt is látható!
You Raised A Vampire

Március 7, 2009

Újra utazunk!
Ismét itthagyunk Benneteket, de csak egy rövid időre, hogy néhány koncertet adjunk az USÁ-ban, a South By South West fesztiválon, ahol már 2007 tavaszán is játszottunk. Ha netán arra jártok, gyertek el, jelezzétek, hogy felírhassunk a vendéglistára. Április elején érkezünk haza és akkor indul majd be a második nagylemezünk promóciója, szóval készüljetek!!!

Március 6, 2009

Ma este koncert a Corvintetőn!
Sziasztok! Ma este, azaz március 6-án a Corvintetőn mutatjuk be a vadiúj klipünket, ami a You Raised A Vampire című számhoz készült. Természetesen koncert is lesz, új dalokkal, a vendég az EZ Basic, gyertek korán, mert már este 9-kor kezdődik a buli a Corvintető nagytermében!

Március 5, 2009

Online video premier és ingyenes letöltés az Index-en!
Az Index Lángoló Gitárok nevű blogjában láthatjátok először az új klipünket mától, március 5-től!!! A jövő héttől már a magyar MTV-n is megy majd a You Raised A Vampire videója, de addig a Lángoló Gitárokra klikkeljetek! Az oldalon ingyenesen le is tölthetitek a számot, egészen március 15-ig! Ez a mi ajándékunk Nektek, a hosszas türelmes várakozásért, ígérjük már nem kell sokat várni, rövidesen megjelenik majd a második albumunk is!

Március 2, 2009

Kislemez premier a Kultúrfitneszben!
Sziasztok! Az MR2 Kultúrfitnesz című műsorában debütál majd az MR2 műsorán a You Raised A Vampire március 5-én este, egy interjúval együtt, amit Tonyo adott a rádiónak. Hallgassátok ha tudjátok! És figyeljétek a weboldalt, további információk is jönnek majd a zenekar "dolgairól"!

Február 27, 2009

Interjú a Radio Café-n
Sziasztok! Február 28-án este a Radio Cafe műsorában hallhattok velünk interjút, a Music Cafe adásában, ahol majd a You Raised A Vampire is elhangzik!

Február 26, 2009

Videoklip premier a Corvintetőn!
Sziasztok! Március 6-án a Corvintetőn mutatjuk be a vadiúj klipünket, ami a You Raised A Vampire című számhoz készült. Természetesen koncert is lesz, új dalokkal, a vendég az EZ Basic, gyertek korán, mert már este 9-kor kezdődik a buli a Corvintető nagytermében!

Február 20, 2009

Új sajtófotók!
Sziasztok! Néhány új képet feltettünk a sajtófotók közé, reméljük tetszik Nektek is!

Július 21, 2008

origó vendégszoba
Sziasztok! Ha netán nem kérdeztetek, akkor most megnézhetitek miket kérdeztek mások Tonyotól és Gergőtől a múlt héten, amikor az origo vendégszobájában vendégeskedtünk.
Gyertek a koncertekre, ha tudtok, a nyári részleteket feltettük és megvan a szerencsétlen időjárás miatt elmaradt Zöld Pardonos koncertünk új dátuma is!

Június 26, 2008

Itt a nyár, fesztiválinfók
Régóta nem jelentkeztünk, de most sok frissítés van az oldalon, nemsokára ígérjük fotókat is teszünk majd fel a koncertekről és az európai turnéról is. Addig is a koncertdátumokat érdemes böngészni, mert feltettük az idei nyári koncertjeinket. Reméljük sokan el tudtok majd jönni minél több koncertünkre!

Június 1, 2008

Köszönet
Mindenkinek köszi, aki eljött a májusi fellépéseinkre, különösen a csongrádi és a Zöld Pardon volt emlékezetes nekünk is. Nemsokára frissítjük majd a koncertdátumokat, figyeljétek, nehogy lemaradjatok valamelyikről!

Április 25, 2008

Az Everybody Wants is nyert az mtvU-n!
A második klipünk, az Everybody Wants ismét megnyerte a közönségszavazást a Freshmen című amerikai MTV-n sugárzott műsorban. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott ránk!
A tengerentúli Music Television egyik csatornája az mtvU, kimondottan az egyetemi ifjúságot célozza meg. Az adó egyik műsora a Freshmen című heti program, ahol minden héten 5 klip verseng a szavazatokért. A "díj" nem más, mint a játszási listára kerülés, ami már másodjára sikerült, ugyanis az I Like You is nyert már a műsorban. Kösz még egyszer mindenkinek!

Április 20, 2008

Megjelent Japánban is a Sold For Tomorrow!
Szinte számunkra is hihetetlen de a Sold For Tomorrow megjelent Japánban! A Columbia Music Entertainment jelentette meg a lemezt a héten, méghozzá teljesen új borítóval és egy extra számmal. Reméljük nagy siker lesz.

Március 26, 2008

Turné Európában
Az USA után idén áprilisban nekivágunk Európának is, hogy majdnem 20 koncertet adjunk többek között Berlinben, Madridban és Londonban is. Május elején érkezünk majd ismét vissza Magyarországra, addig pedig a német, angol és spanyol Moog rajongók mellett megörvendeztetjük a francia, a svájci és az osztrák rajongóinkat és remélhetőleg rengeteg élménnyel térünk majd haza. A pontos részleteket a koncertek menüpont alatt megtaláljátok.

Február 15, 2008

Európai Moog hírek
Óriási események történnek rövidesen a debütáló lemezünkkel. A Sold For Tomorrow több európai országban is megjelenik a tavasz folyamán, így Németországban, Svájcban és Ausztriában is. A kölni India Records gondozásában kiadott album a fenti országok mellett a Benelux államokban is megjelenik. Lesz spanyol kiadása is az albumnak, amelyet a Rock On Records lemezcég jelentet meg.

Január 5, 2008

Elkészült az új videó!
Megvan a második klipünk, amit a Sold For Tomorrow lemezhez csináltunk, méghozzá az Everybody Wants-hoz. Nagyrészét Super 8-as filmre forgattuk itt Budapesten, reméljük tetszik majd Nektek. Január elejétől a magyar MTV kiemelt rotációban játssza a videót, szóval sokat láthatjátok majd. Klikk ide!

Október 1, 2007

Vészhelyzetben!
Újabb sikert ért el az I Like You, hiszen nemrég a tengeren túlon is felkerült rotációba a klip, mégpedig az MTVU csatornán. A csatorna az MTV network egyik csatornája és egész Amerika szerte 750 kollégiumban és campusban nézhetik a hallgatók a legfrissebb zenekarok klipjeit.
Az MTVU The Freshmen című műsorában, - ami magyarul az egyetemi hallgatók első éveseinek nevét, a "gólyát" jelenti - három hete öt klip közt a mi klipünk is feltűnt. A nézők szavazhattak melyik klip kerüljön be rotációba és köszönhetően Nektek a The Moog győzedelmeskedett, úgyhogy azóta többször is látható volt a klip a csatornán. A klip mellett a számra is felfigyeltek az Egyesült Államokban, mégpedig a Vészhelyzet sorozat zenei szerkesztői. A BugMusic honlapján legújabb hírek közt számol be arról, hogy az Amerikában is futó sorozat jövő heti epizódjának kísérőzenéjeként köszön majd az I Like You.
Addig is a magyar sajtóban októberben a Pep magazin címlapján szerepel majd Tonyó és néhány fotó is lesz a lapban zenekarról. A magazin október 4-én a Help klubban tartja őszi lapbemutató buliját, melyen mi egy speciális, akusztikus szettel szerepelünk. Másnap pedig a Kultiplex színpadán játszunk a Hangmással, ekkor már a szokásos, hangos, "valódi" fellépéssel készülünk.

Augusztus 8, 2007

The Moog a Szigeten
A The Moog nyári turnésorozatának már csak egyetlen állomása van hátra: augusztus 10-én a Sziget Fesztiválon. A nyáron szinte az összes fontos nagy nyári fesztiválon játszottunk, köszi így utólag is annak, aki eljött ezekre a koncertekre.
Itt az ideje, hogy egy új számmal rukkoljunk elő. A választás az Everybody Wants-ra esett. Rövidesen nekiállunk majd egy videót felvenni a számhoz, reméljük az ősz során elkészülünk vele. Addig is íme egy amerikai rajongó az Everybody Wants című számra készült videója, saját koreográfiával. Nem kizárt, hogy ebből is merítünk majd ötletet a második klip felvételei során.

Június 2, 2007

Itt a videóklip!
Sziasztok,
Tudjuk, hogy sokáig tartott, elnézést kérünk, de végre itt a klip! A Myspace oldalunkon is megtaláljátok, de ide is feltesszük Nektek. Íme:

Május 29, 2007

Cikkek itthonról és külföldről
Rengeteg cikk jelent meg rólunk az elmúlt néhány hétben, amikből jónéhányat feltettünk a galéria rovatba, ahol egy csomó idei koncertről is láthattok fotókat. Ezen felül végre az amerikai turnén készült nagy adag fényképet is kiraktunk a galériába.
Készült a SXSW-en egy 2 perces videó a Blender nevű amerikai magazin számára, itt nézhetitek meg.
Mindezeken felül egy csomó internetes kritikát is megnézhettek, a Skylinepress, a Sugarbuzz magazine, a Popmatters, az Suujournal, a Citybeat és a Notlame "hasábjain" jelentek meg.
Jó böngészést.

Május 28, 2007

Videó, amerikai siker!
Az április végi nagy sikerű A38as koncert és az I Like You klipjének premierje után sem állt meg velünk az élet, sőt immáron amerikai sikerekről is beszámolhatunk.
Az amerikai CMJ lista, mely a legfontosabb egyetemi és alternatív rádiók játszási listája alapján készül igen fontos mérce a tengerentúlon, mivel a főbb kereskedelmi rádiók zenei kínálatában az USA-ban sem szerepelnek a kisebb brit és amerikai zenekarok, ezért különös fontossággal bír a CMJ listája, melynek 200-as mezőnyébe kerülni komoly fegyvertény.
A The Moog az első heti 117. helyezését is felülmúlva a múlt héten a 85. helyig kapaszkodott a listán, ami óriási eredmény egy, az amerikai piacon új és ismeretlen zenekartól.
A Sold For Tomorrow már az iTunes weboldalról is megvásárolható.
Az I Like You-hoz készült egy koncertklip is, amit az A38 hajón vettek fel 500 rajongó "közreműködésével".

Legközelebb az Exit magazin utcai fesztiválján játszunk egy matinét június 2-án délután, majd a Merlinben lépünk fel az Amber Smith vendégeként június 8-án.
Ezt követően június 16-án Kőszegen játszunk, június 23-án pedig a Múzeumok Éjszakájának rendezvénysorozatában lépünk színpadra, az igen impozáns Magyar Nemzeti Galéria előtt felállítandó színpad fő attrakciójaként.
Gyertek el ha tudtok!

Április 20, 2007

Megjelent a lemezünk!
Végre a boltokba került a Sold For Tomorrow, reméljük ti is találkoztok vele minden fontosabb lemezboltban. Az MCD boltjaiban, a Wave lemezboltban és a Media Markt/Saturn hálózatban már tényleg megvehetitek a CD-t.
Ha online szeretnétek rendelni, azt is megtehetitek, többek között kiadónk, a Tom-Tom Records oldaláról vagy a Neon Music-tól is.
Le is tölthető a lemez anyaga, a T-Online vagy a Songo oldalairól.

Április 27-én az A38 hajón láthattok bennünket legközelebb, a Jacked és a Panic Radio társaságában. Elővételes jegyeket vehettek az A38-on vagy a Wave lemezboltban (Révai utca 4)

Április 17, 2007

Megjöttünk!!!
Vannak, akik már láthattak is bennünket Pécsett, köszi mindenkinek, aki eljött.
Elindult az elővétel az április 27.-i koncertünkre. Jegyeket az A38 hajón és a Wave lemezboltban (Révai u 4.) vehettek, 1500 forintért.
Kedden végre megjelent a lemezünk itthon is, a Tom-Tom Records kiadásában!
A héten végre elkészül a klip az I Like You-hoz és reméljük, hogy hamarosan már a hazai TVk-ben is láthatjátok majd, addig is egy pár perces werkfilmet itt láthattok.


A Radio Cafe-n rendületlenül játsszák az I Like You-t, köszönet érte. Lesz velünk egy interjú szombaton, április 21-én, hallgassátok azt is.
A quart.hu-n már fent van egy friss interjú, amit Tonyo és Miguel adott, rövidesen még egy halom helyen szerepel majd a zenekar.
Figyeljétek a koncertdátumokat is, a myspace oldalt is frissítjük folyamatosan és igyekszünk minden hírről beszámolni.
Vegyetek lemezt és gyertek el az A38-ra április 27-én, várunk mindenkit!!!

Február 25, 2007

Video üzenet, bocs de angolul
Egy rövidke videó, sajnos csak angolul, mert az amerikai rajongóknak szántuk. Azért nézzétek meg!

Február 22, 2007

Adieu Magyarország, irány az USA!
Kösz mindenkinek, aki eljött a Kultiplexbe kedden az utolsó Amerika előtti koncertre, reméljük nem csalódtatok. Hétvégén utazunk, de az USÁ-ból is frissítjük majd a website-ot, érdemes lesz visszanézni hozzánk. Ha jártok Amerikában a turné alatt írjatok és ha tudtok gyertek a koncertekre. Az I Like You-hoz készül a klip, március végén már látható lesz reméljük a Viva-n is.

Február 10, 2007

Tom-Tom Records és meglepetés koncert
Örömmel jelentjük, hogy végre magyar kiadónk is van, méghozzá a Tom-Tom Records! A lemez itthon április 2-án kerül majd a boltokba. Az amerikai turné dátumai is folyamatosan bővűlnek, ám mielőtt elutazunk még egy utolsó, meglepetés koncertet adunk a Kultiplexben, február 20-án. Reméljük mind ott lesztek.

Február 8, 2007

Zenész magazin címlap!
Talán már néhányan észrevettétek, hogy ott virítunk az ehavi Zenész magazin címlapján! Új fotók készültek a cikkhez és egy majdnem 6 oldalas anyag jelent meg rólunk, ajánljuk a figyelemetekbe.

Január 31, 2007

Spin magazin és interjú
Az ehavi Wan2 magazin mellett egy amerikai zenei website-on is találtok egy interjút velünk, valamint óriási dolog, hogy a nagynevű Spin magazin weboldalán is szerepelünk. Itt az Everybody Wants című számot is meghallgathatjátok és írhattok valami kedves kommentet.

Január 23, 2007

Koncertdátumok
Nagyszerűen alakul az amerikai turné szervezése, többek között a new yorki és hollywoodi koncertdátumok is már biztosak és felkerültek az oldalra! A koncerteket folyamatosan frissítjük, érdemes gyakran visszanézni.

Január 16, 2007

Siker a Radio Cafe-n
Az I Like You, amit már egy hónapja játszik a Radio Cafe, nagyot lépett előre a rádió játszási listáján. Legutóbb a 22. helyen voltunk, az elmúlt héten pedig a 25. legjátszottabb szám volt a The Moog slágere!

Január 2, 2007

The Moog a Radio Cafe-n
A zenekar első kislemeze, az I Like You, ami december közepe óta hallhattok a Radio Cafe műsorán is. A dal a rádió játszási listáján jelenleg az 58. helyen tanyázik, de biztosan kerül még jóval magasabb pozícióba is.

December 1, 2006

SXSW fesztivál fellépés
Február végén utazunk az Egyesült Államokba egy hathetes turnéra, amelynek keretében már biztosan játszunk a texasi Austinban megrendezett South By Southwest nevű fesztiválon, ahová több ezer zenekar közül kerültünk kiválasztásra! Ez óriási lehetőség, hogy bemutatkozzunk a világ zenei szakírói, döntéshozói előtt!
Rövidesen meglesznek az amerikai turnénk pontos részletei, amiket azonnal közzéteszünk itt a website-on is, tehát érdemes lesz a következő hetekben többször is visszanézni.

November 24, 2006

Tagcsere a zenekarban
A The Moog a továbbiakban Ladányi Norbert gitáros nélkül folytatja működését. Az új felállás dec. 14.-én mutatkozik be a Trafóban, az ötödik tag neve pedig György Gergely.
Norbinak ezúton is köszönjük az elmúlt két évet, és persze sok sikert kívánunk régi-új zenekarának, az Emmerichnek.

Június 25, 2006

Lemezszerződés
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Moog zenekar leszerződött az amerikai MuSick Records-al (legendás garázs rock kiadó Los Angelesből). Olyan együtteseket adtak ki eddigi pályafutásuk alatt, mint például a Boss Martians, a Satan's Pilgrims, a Space Cossacks, a Bleed, vagy a Pollo Del Mar. Az első nagylemezünk felvételeit idén nyáron kezdjük és a keverésért az a Jack Endino lesz felelős, aki olyan előadók lemezein működött közre producerként, mint a Nirvana, a Hot Hot Heat, a Zeke, vagy a Soundgarden. Reméljük mindenkinek tetszeni fog majd a végeredmény!